A kormány legutóbbi ülésén egy országos iparipark-koncepció megvalósításáról is döntött, amelynek keretében felmérik a különböző tulajdonosi hátterű ipari parkokat, egy országos hálózatot hoznak létre a fejlesztésük nyomán és mindehhez a megfelelő források hozzárendelését is engedélyezik - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.
Több ponton is forrás-átcsoportosításokról döntött a kormány az idei évi költségvetésben. A költségvetési szférában dolgozók bérkompenzációjára 16,4 milliárd forintot mozgatott át a kormány, de a büntetés-végrehajtás és a kormányhivatalok beruházásaira is biztosítottak még pénzt az idei büdzséből.
Az eddig miniszterelnöki biztosként dolgozó Héjj Dávidot nevezték ki április 30-i hatállyal a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) végrehajtásáért felelős kormánybiztosnak - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tisztséget Héjj Dávid két évre kapta, a feladat "ellátásáért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásban részesül", igaz a határozat szerint "juttatásban nem részesül". Kissé furcsa, hogy a kormányhatározat szerint egy olyan programért (KÖFOP éves pályázati menetrend) felel az új kormánybiztos, amelyet azóta már átírtak.
Még a támogatási szerződések megkötése előtt hirtelen közel 28 milliárd forinttal megnövelte a kormány két dunántúli nagy vasúti EU-s projekt támogatási keretösszegét és ezekkel az új számokkal javasolja megkötni a szükséges szerződéseket - derül ki az érdekes eset a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányhatározatból.
Egy két héttel ezelőtti kormányhatározat február 26-ig adott határidőt Varga Mihálynak, hogy találjon a büdzsében 69,3 milliárdot egy komplex útfelújítási programra, de mivel ez nem sikerült, ezért most ezt a keretet a fejlesztési tárcának kell átmeneti jelleggel a saját útfelújítási keretéből "lecsípni". Lényeges, hogy ez a friss határozat már szó szerint utal rá, hogy módosítani fogják a 2016-os büdzsét.
Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, az év utolsó napjaiban terjedelmesek a Magyar Közlöny számai, ugyanis számtalan határozatot hoz a kormány, ami érinti a költségvetést is. A december 23-i közlönyben is több ilyen döntés jelent meg.
A december 23-án megjelent több száz oldalas Magyar Közlönyben nem csak költségvetési átcsoportosítások találhatók, hanem azok a kormányhatározatok is, melyekből kiderül, hogy a kormány mire készül az államigazgatásban. A központi hivatalokat átszabják, a járási hivatalokat megerősítik, jön az állami tisztviselői kar. Lázár János ezeket a legutóbbi Kormányinfón be is jelentette már.
Furcsa címmel jelent meg ma egy kormányhatározat a Magyar Közlönyben, amelynek az a lényege, hogy a kormány 200 milliárd forintos átmeneti keretnövekedést engedélyez az idei költségvetés uniós támogatásokhoz kapcsolódó fejezetében. Ezt a keretemelkedést (átmeneti hiánynövekedést) köteles lesz a később beáramló EU-pénzekkel leszorítani az adott fejezet kiinduló keretszintjére.
Megjelent pénteken a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely úgy módosítja a Környezet és Energia Operatív Programot, hogy 103 milliárd forinttal többet enged költeni a hatékony energiafelhasználást segítő programokra. Ezzel párhuzamosan viszont négy területről elvon forrásokat. A cél nyilván az, hogy ahol lassú a 2007-2013-as EU-források lehívása és nincs esély megfelelő mennyiségű számlát generálni, onnan elveszik a keretet (nehogy a végén tényleges uniós forrásvesztés alakuljon ki) és átcsoportosítják oda, ahol várhatóan le lehet azokat kötni projektekkel. A KEOP teljes keretének lehívása egyébként már viszonylag jól áll, hiszen becslésünk szerint a rendelkezésre álló 7 éves keretnek kb. a 93%-át már kifizettük.
Azonnali határidővel azt a feladatot kapta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, illetve Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a kormánytól, hogy terjessze a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság elé az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP), illetve a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2015. évi éves fejlesztési keretének módosítására vonatkozó javaslatát. Ez azt jelenti, hogy át kell gyúrniuk az éves pályázati menetrendeket, a felhívások meghirdetési ütemezését és a keretösszegeit. Ezen munka során a minisztereknek tekintettel kell lennie arra a tavaszi kormányhatározatra, ami a jövő évi minél magasabb uniós forráskifizetést célozza a gazdasági növekedés túlzott lelassulásának kockázatát enyhítve. Varga Mihály is fontos feladatokat kapott a mostani kormányhatározat alapján.
A legfrissebb Magyar Közlöny 1422/2015. (VI. 25.) Korm. határozata szerint két fontos feladatot is kapott a kormánytól Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, illetve Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, amelyek a költségvetési források célfeladatokra való allokálásáról szólnak.
Nagyösszegű támogatási döntésről határozott a napokban a kormány, hiszen az 1278/2015. (IV. 30.) kormányhatározat szerint közel 26 milliárd forintot fordít "A budapesti M2 metróvonal fejlesztése" című projektre, amelynek keretében 22 darab Alstom Metropolis AM5-M2 típusú szerelvényt és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát szerzi be a most megkötendő támogatási szerződés nyomán. A kormányhatározat pontjai azt tükrözhetik, hogy a korábban a Budapest Főváros Önkormányzata által EIB-hitelből finanszírozott 22 kocsis Alstom-beszerzést most a kormány "átveszi és beteszi" az uniós finanszírozási hátterű projektek közé a KÖZOP-ba, és a beszerzést utólag el szeretné fogadtatni EU-s nagyprojektként is.
Az idénre várható 133 fajta, közel 2900 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat jelentős részének irányai derültek ki a legfrissebb Magyar Közlönyből, hiszen abban 64 különféle gazdaságfejlesztési pályázat összesen 746 milliárd forintos keretösszeggel szerepel a GINOP éves fejlesztési kerete alapján. Egyelőre a pályázatok napra pontos meghirdetési dátuma és a pályázatok kiírásai, részletes szabályai nem ismertek. Azt viszont most már tudjuk, hogy a kkv-knak már áprilisban jön egy kapacitás-bővítő pályázat, ráadásul rögtön 80 milliárd forintos keretösszeggel. Fontos látni, hogy a 746-ból 215 milliárd forintot a kiemelt projektek kapcsán egy előre meghatározott (állami) intézményi kör pályázhat majd meg.
Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódássá nyilvánította a kormány a Budapest Bank állami megvásárlását, ezzel megakadályozva, hogy a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indítson az ügyben. A bank adásvételét február 13-án írták alá a felek, a vételár máig nem ismert.
A Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia keretében a kormány olyan alapvető célokat fogalmazott meg a 2014-2020 közötti időszakra, mint a megyeszékhelyek bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba, illetve az országhatárok elérése gyorsforgalmi utakon - ezek megvalósításának feltételeit határozatban tette közzé a kormány a csütörtöki Magyar Közlönyben.
Még az eddig jelzett, bőven új rekordnak számító összegnél is több uniós támogatást tervez idén kifizetni a kormány a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklus keretére, sőt olyan magas kifizetési célt határozott meg, ami a Portfolio kalkulációi szerint akár még a 3 százalékos uniós költségvetési deficitplanfohoz is közeli hiányt okozhat. A rendkívül magas kifizetési cél másik kellemetlen következménye az lehet, hogy "hiába" dolgozik egész évben megfeszített ütemben a közszféra adott köre, végül nem lesz jogosult a minap beígért 4-8 havi plusz bónuszra. Egy másik friss kormányhatározat abba az irányba mutat, hogy akár százmilliárdos volumenben is felmondhat korábban kötött uniós támogatási szerződéseket a kormány azért, hogy a 2007-2013-as ciklusra járó összes EU-pénzt biztosan le tudjuk hívni.
A 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusból Magyarország rendelkezésére álló források teljeskörű lehívása érdekében újabb fontos feladatcsomagot kapott a négy illetékes miniszter, hiszen a friss Magyar Közlöny egyik kormányhatározata szerint teljeskörűen át kell világítaniuk az összes, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 2007-2013 között indított projektet, hogy melyek szakaszolhatók (vihetők át a 2014-2020-as ciklusra) és melyek nem, illetve az így át nem vitt projektek miatt felszabaduló forrásokkal mit lehet kezdeni. A kormány feszes határidőket is rendelt a jelentős feladatok mellé.
Ahogy azt február közepén a kormány képviselői jelezték, valóban úgy tűnik, hogy márciusban elindul a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszak pályázatainak tömeges meghirdetése. A friss Magyar Közlöny egyik rendelete szerint ugyanis a kormány utasítást adott az egyes szaktárcáknak arra, hogy hozzák létre az illetékességükhöz tartozó Operatív Programok monitoring bizottságait.
Január végéig adott magának határidőt a fejlesztéspolitikai intézményrendszer, hogy közzétegye az idei egész évre vonatkozó pályázati menetrendet az egyes Operatív Programokban, de ezek még nem jelentek meg a Magyar Közlönyben. Emiatt a Miniszterelnökséghez fordultunk kérdéseinkkel és megtudtuk, hogy az idei évre vonatkozó éves fejlesztési keretek tervezetei már elkészültek, és azokat be is nyújtották a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) részére.
A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a magyar állam részesedést szerez a Bombardier MÁV Kft-ben, és a tranzakció nemzetstratégiai jelentőségű ügy.